Ugyanaz másként - Kortársunk, Rómeó és Júlia
Rendezte
Kovács Géza
Írta
W. Shakespeare tragédiája alapján Kovács Géza
Tervező
Mátravölgyi Ákos
Mitől színház a színház? Hogy jön létre egy előadás? A Vojtina Bábszínház előadása párbeszédes, interaktív formában vonja be a középiskolás nézőket a színházcsinálás, egy előadás létrejöttének rejtelmeibe. Megismerteti velük a dráma műfaját, a színház esztétikai sajátosságait és a színházhoz kapcsolódó társművészetek kifejezési eszköztárát, de ami ennél is lényegesebb: értő, elemző nézővé válásukban is hatékonyan segíti őket. Az előadás egyszerre párbeszéd és tudásátadás, beavató színház, a kapuk megnyitásának színháza. Különböző színpadi, művészeti műfajok eszköztárának váltakozásával gördül előre a cselekmény: hol bábos eszközökkel elevenedik meg egy jelenetet, aztán a zeneirodalomból hozunk példát, majd a táncművészet segítségével fogalmazzuk meg a szerelmi történet egy- egy részletét, hol különválva egymástól, hol egymásba olvadva. Ugyanaz másként! Egy adott pillanatban kinyitjuk a kapukat a közönség felé. Kérhetik, hogy ugyanaz legyen, csak másképp, sőt, a beavatás részévé válnak azok a megszülető Rómeó és Júlia-változatok is, amelyeket a debreceni középiskolások írnak az előadás számára.
Miért a Rómeó és Júlia? Mert róluk szól a történet, a felnőttek világával szembeni lázadásukról, saját életük irányításáról.
A projektben együttműködő intézmények:
Kodály Filharmónia Debrecen
Csokonai Nemzeti Színház Debrecen tánctagozata
Szereplők
Alkotók
Dramaturg
Veres AndrásZeneszerző, zenei rendező, zenei szerkesztő
Czapp FerencKoreográfus
Katona GáborZenészek
Sütő József, Kurgyis Márta, Bozsányi Dávid, Parádi László, Horváth Marcell, Czifra Sándor, Tóth Zsolt, Ruha József, Györgyfi ZsoltTáncosok
Varga Bendegúz, Olcsvári Cintia, Karpeta Fanni, Balázs Dorina