Kiállítóhelyek
Kálvin tér, kiállítótér:
A Kálvin téri épületünk földszintjén található kiállítótérben az előadást megelőző várakozás percei is izgalmasan telhetnek, hiszen minden évben tematikus kiállítássorozattal várjuk látogatóinkat. A közönségfogadó terünkben rendszerint munkatársaink, vagy olyan művészek tárlatait tekinthetjük meg, akik tevékenységükkel szorosan kapcsolódnak bábszínházunk munkájához, művészeti koncepciójához.
Kálvin tér, Vitéz László Látvány-Tár:
Kemény Henrik 2006-ban hagyta a maga által alapított Korngut-Kemény Alapítványra három generáció bábművészetének szellemi és tárgyi emlékeit. Miután életének utolsó hét évében már Debrecenben élt és közeli kapcsolatot ápolt bászínházunk társulatával, a hagyaték jövőjét Láposi Terkára – az alapítvány elnökére – és a Vojtina Bábszínház társulatára bízta. Csaknem két évtizedes előkészületek után, Kemény Henrik születésének 100. évfordulója alkalmából 2025. januárjában elkészült a Vitéz László Interaktív BábTér Látvány-Tára, amelyben méltó helyre, szakszerű tárolási körülmények közé került a Korngut-Kemény család hagyatéka a Kálvin téri épületünk első emeletén.
Kossuth utca, Vitéz László Bábtér:
A Kossuth utcai épületünkben található állandó, első emeleti kiállítótér. Jelenleg a Korngut-Kemény hagyaték legfontosabb tárlata, a Világközép helyszíne.