Színházi berkekben unos-untalan elhangzik a mondat a „báb nem korosztály, hanem műfaj.”
Miért ne jöhetnének egy remekül megírt, többrétegű, a felnőtteknek is elgondolkodtató tartalmakkal bíró szöveg bábszínházi adaptációjára felnőttek?!



Bár sok jó mesei szöveg szólítja meg a felnőtteket is, ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a bármelyikre hívnánk a családi vasárnapokon kívül is őket. Ulrich Hub Sánta kacsa, vak tyúk című előadásával azért teszünk kivételt, mert a német szerző mestere az ilyenfajta többrétegűségnek: a felnőttek legalább annyi gondolattal, kérdéssel távozhatnak a színházból, mint a gyerekek.



Bár a rendezők - érthető módon - nem rajonganak érte, már a próbákon fel-feltűntek a vojtinások, vagy az első emeleti technikai helyiségből lesték a két teljesen különböző karakterű humoros csodabogarat: a tartózkodó kacsát és a folyton pörgő, tarka-barka tyúkot, hogy halljuk, lássuk, miként beszélnek a vágyaikról, a barátságról, a boldogságról vagy épp önmaguk határainak túllépéséről. Belengték a bábszínházat. Mondhatni megtelt velük a levegő. Miért morfondírozik két ilyen figura arról a boldogságról, aminek nem is biztos, hogy a tudatában vannak? Ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban megszerettük őket. Nem pusztán a gyerekeknek előadásokat készítő és azt szolgáló vojtinásokként, hanem olyan felnőttekként, akik így vagy úgy maguk is próbálnak boldogulni az életben. Persze nem titok, kikapcsolódni is jártunk a próbákra, és járunk ma is az előadásra hozzájuk. Szórakozni, nevetgélni az esendőségükön, kedves bájukon.

Szeretettel várjuk Önöket is!



fotók: Csatáry-Nagy Krisztina