Lehetséges, hogy a mese vége nem teljes vég?!

Milyen sors vár a farkasra, ha az „itt a vége, fuss el véle” után még sincs vége a mesének. Ha tovább haladunk a történetben, ha kicsit szabadjára engedjük a képzeletünket… Ezt tette Maróthy Anna Zorka, aki a Vojtina Bábszínház új évadának első, szeptember 21-én bemutatandó előadását írta és rendezte. A Nincs mese! ezen a héten vasárnap várja a közönséget a Kossuth utcai játszóhely Szabó Magda Pódiumtermébe.

Hogyan jutott eszedbe, hogy mesék gonosz szereplőinek a történetét írd tovább egy bábszínházi előadásban? Gyerekként eljátszottál el a gondolattal, hogy mi történhetett velük a mese vége után?

Van egy sokkal fiatalabb húgom, aki nemrég még ovis volt. A Piroska és a farkas volt a kedvenc története, viszont azzal nem tudott megbékülni, hogy a farkasnak milyen sorsa van történet végén. Épp ezért újabb és újabb befejezés változatokat találtunk ki, amik közül az én egyik verzióm az volt, hogy amikor a farkas zuhan a víz alatt, felnyílik a szeme, meglátja a víz alatti világ csodálatosságát, megváltozik és új életet kezd, mint tengerbiológus. Ez volt az alapötlet, ez indított el, hogy a mesék gonosz figuráinak utóéletéről is írhatnék egy történetet. Persze ezek a dolgok engem is megérintettek, én is gondolkodtam vagy inkább alkudoztam magamban, hogy lehetséges, hogy a mese vége nem a teljes vég, és van-e lehetőség az újrakezdésre.

Az egyik szereplőd így adott volt. Kiket választottál társnak?

A Jancsi és Juliska boszorkányát és Csizmás kandúrt. ----

Az írás fókusza az lett, amit már a farkas esetében is említettél, vagyis hogy rá tudunk-e nézni valamilyen rossz cselekedetünkre és képesek vagyunk-e változni?

Azon az úton indultam el a rossz karakterek további életén gondolkodva, hogy én mit gondolok erről a témáról, hogy szerintem hogyan lehet változni és arra gondoltam, hogy az első lépés az, nagyon leegyszerűsítve, hogy az ember szembe tudjon nézni azzal, amit csinált. Ezt a csomópontot találtam meg magamban és utána formáltam a változás lehetőségét.

Mit gondolsz, miből fakadhat a tovább gondolás vágya? A gyermeki pszichés megnyugvás része, a lezárt történetek iránti vágyunkból fakad, vagy esetleg abból, hogy általában sóvárgunk a pozitív befejezésre?

Arra gyanakszom, hogy ez arról szólhat, hogy a gyerekek is érzik, hogy ők is elrontanak dolgokat, és jól esne tudniuk azt, hogy ha el is rontottak valamit, akkor azt jóvá lehet tenni, nem végleges. Én erre gondoltam, hogy ez a vágy lehet mögötte. A Nincs mese! egy ad hoc meseolvasói reakció volt a kishúgom kívánságára. Ez a mesekincs nagyon fontos, nagy értéket képviselnek ezek a szimbólumok, és bár tudom, hogy vannak ilyen törekvések, én nem gondolom, hogy akár egy pozitív befejezéssel meg kell szelidíteni őket. Ez egy parafrázis, egy műmese.

Kell-e ismerni ezeket a meséket, a Piroska és a farkast, a Jancsi és Juliskát és a Csizmás kandúrt ahhoz, hogy a gyerekek megértsék a Nincs mesét?

Alapvetően az a cél, hogy érthető legyen anélkül is, hogy nagyon pontosan a fejükben legyen, de szerintem hozzá tud adni egy réteget és egy viszonyulást, ha foglalkoznak ezekkel a mesékkel a pedagógusok akár az előadás megnézése előtt vagy után. Szuper, ha felelevenítik, de nem kötelező.