Hangoló (a Kabóca Bábszínház vendégelőadás)
Rendezte
Markó-Valentyik Anna
Tervező
Markó-Valentyik Anna
A Kabóca Bábszínház babaszínházi előadásában a beszédtanulás, az első hangadások kerülnek művészi és játékos fókuszba. Hiszen az artikuláció néha még felnőtt korban is nehéz, főleg, ha valaki folyton utánoz. A bábszínház színészei azonban az emberi élet minden rezdülését képesek megteremteni pusztán testi játékukkal, mimikájukkal és egyszerű hangadások segítségével. Az előadást szabad játék követi, ahol rendhagyó módon nemcsak a legfiatalabb nézőink, de szüleik is kísérletezhetnek azokkal a technikákkal, amiket korábban a produkcióban láthattak – vagy csak önfeledten játszunk majd együtt úgy, ahogy éppen kedvünk szottyan.
Az előadást 1 és 3 éves kor között ajánljuk.
Szereplők
Alkotók
Dramaturg
Szántó ViktóriaZeneszerző
Paár Júlia