„Aprókat lépve tanulod meg a mesterséget.
Festéket őröl legelőbb a piktor,
Fordítván később erejét gondos keverésre.
Így teheted te is, ha e módot rendre betartod,
Pompássá műved és egyben friss veretűvé.”
– Theophilus Presbyter (középkori egyházi író): A különféle művességekről (12. század eleje)

Az anyag körbe vesz bennünket érintetlen formájában és általunk érintettben. Létezett az ember színrelépése előtt, és lesz után is. Az anyagot ismerjük, bár mindig más arcát mutatja. Tapintjuk, hajlítjuk, megtörjük, porrá zúzzuk, … küzdünk vele, formáljuk. Gyakran ellenáll, kikényszeríti a találékonyságunkat, olykor engedelmes eszközünkké válik, de képes elillanni és az örökkévalóság látszatát is kelteni. Az anyag rejtélyes, fel kell fedezni, meg kell ismerni.
A bábszínház egy teremtett világ, a világ miniatűr arca. A színpadra állított mű összehangolt alkotói folyamat, összetett tevékenységek láncolata által valósul meg. Író, rendező, tervező, zeneszerző, színész, hangosító, világosító, díszítő, … no, és a bábkészítők összjátéka szükséges hozzá.
A bábkészítők azok, akik az anyagokból a tervezők megálmodta látványrajzokat kibontják, akik felépítik a szerkezeteket, kifaragják a figurákat, akik öltözeteket varrnak a bábtestekre. Ők a mesteremberek, akik az anyagok viselkedését ismerik, kutatják. Ők a tapasztalataik, a jártasságuk révén az anyag titkaiba beavatódnak. Tudják, hogy minden épített elemnek, szerkezetnek, létrehozott figurának egyidejűleg két arányrendszernek és két jelentésfunkciónak kell egyszerre megfelelniük: a bábnak és a bábosnak. Tudják, hogy a bábjátékban az anyag, a fizikai matéria a fő megjelenítő eszköz, hogy a figura nem csak a tárgyi valóságot ábrázolja, hanem képes perszonifikálni (az élettelent megszemélyesíteni) a képzeletszülte lényeket. Ők, a bábok tervezői és készítői a bábok „életét” szolgálják.

A Bábok és teremtőik, avagy a mesterek kiállítás megnyitóján mesélt a projekt megálmodója, Láposi Terka, valamint a készítők, Ferenczi Viktória és Surányi Gergő az elkészült munkáról.