Hírek

Hogyan talált egymásra ez a termékeny „trió”: ön, a Vojtina Bábszínház és a kortárs szöveg?

A bábszínház vezetői korábbi munkáimat látva hívtak rendezni, a darabot pedig én ajánlottam és örömmel fogadták. A drámát két vagy három alakalommal színre vitték már az országban. Az ősbemutató nagyon szép előadás volt Veszprémben csaknem hét éve. Azóta dolgozott bennem az élmény, és vágytam a színpadra állításra.

Az ajánló szerint ez a történet sok izgalmas kérdést tesz fel gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Melyek foglalkoztatták leginkább?

A szövegben erősen megjelenik a szülők és gyermekeik viszonyának kérdése, amit fontos témának tartok a célközönség számára és az idősebbeknek, a gyerekeket kísérő pedagógusoknak egyaránt. Hiszem, hogy a jó színház minden korosztály figyelmét bevonzza, mindenkinek ad valamit.
Szintén mindenkit érintő kérdéskör a történet egyik fő szála: egy olyan egymásra találás, amit nevezhetünk szerelemnek, (ugyanis egy fiú és egy lány, konkrétabban egy elátkozott királyfi, valamint egy királylány között történik), de az egymásra találást jobb kifejezésnek érzem. Két ember úgy kapaszkodik össze, hogy a másikon keresztül eljut önmagához, felfedezi, ki ő valójában és mit szeretne az élettől. A főszereplő lány nem tud azonosulni az otthoni környezete értékrendjével, ezért szinte elmenekül onnan, majd különböző megpróbáltatásokon keresztül eljut egy megnyugtató pontig, nevezetesen egy kapcsolatig, amiben szívesen él tovább.


Kiegyezés ez a sorssal vagy inkább útkeresésre buzdít a darab? Olykor vékony a jég…

Biztos, hogy utat keresünk. A gyerekek sem egyeznek ki, ők is társak, új lehetőségek után kutatnak, folyamatosan változnak, keresnek. De alapvetően ez az előadás nem szeretne semmit megtanítani, nincs ilyen célzata. Felvetése, témái, kérdései vannak, amikről jó és érdemes beszélgetnünk a gyerekekkel.


A társadalmi státuszváltozás nem először van ön által rendezett darab középpontjában? Miért tartja fontosnak, hogy erről gyermekkorban szóljunk?

A színház egyik leglényegibb eleme, hogy jelen idejű. Nem képes attól eltekinteni, hogy itt és ma élünk. Bármilyen darabbal foglalkozom, igyekszem megtalálni, hogy mi a viszonyunk most a történethez. A színház minden korban ezt tette. Ebben a műben egyfajta értékválasztás jelenik meg. A főszereplő párosunk tagjai nagyon eltérő közegből érkeznek. Egyikük jó körülmények között cseperedő királylány, másikuk elátkozva, varjúként éli minden napjait, amióta felgyújtották a kastélyát. Utóbbi keres egy társat, aki képes kinyitni a szívét, lelkét rá, így talál Pimpáréra. A kapcsolatért rögös úton kell végigmenniük, a megpróbáltatások nagyobb része a különbségek elfogadásából fakad. Sajnos a társadalmi mobilitás nagyon rossz állapotban van Magyarországon, a születésünk túl nagy részben determinálja, hogy milyen társadalmi osztályba kerülünk felnőttként.
Másik fontos gondolat ezzel kapcsolatban, a felnőtt kor egyik  meghatározó jellemzője: nagyon hamar a különbségeket vesszük észre egymásban, míg a gyerekek elsőként az azonosságot fürkészik. Az egészen kicsik között nincsenek nyelvi korlátok, ahogyan előítéletek sem. Szép lenne, ha idősebb korban is alapvetés maradna ezutóbbi. Emiatt fontos felvetni az óvodásoknak, kis iskolásoknak ezt a témát.


Úgy hírlik, Erdős Virág nagyon ragaszkodik a szövegeihez, követi útjukat. Hogyan ment a közös munka, mit szólt a végeredményhez?

Folyamatosan kapcsolatban voltunk, küldtük az aktuális példányt. Szerettük volna, hogy olyan szövegkönyv alapozza az előadást, amivel mindenki elégedett. Az eredeti mese 130 oldalas, a miénk körülbelül 50. A cselekményt majdnem teljes egészében megtartottuk, a szövegsűrítést állandó dramaturg kollégámmal, Khaled-Abdo Szaidával végeztük. A végeredményre egyébként mindenki örömmel tekint.


Először alkot a Vojtina Bábszínház társulatával. Hogyan értékeli a közös munkát?

Intenzív a próbafolyamat, de nagyon hálás feladat itt dolgozni, mert elképesztő nyitottságot tapasztaltam a színészek részéről. Folyamatosan azt érzem, hogy mindenki teljes erőbedobással tesz a közös célért. Erre szükség is van, mert kétféle színházi formát használunk és egyik sem egyszerű. Van egy maszkos élőszereplős játék és egy bábos. Mindkettő erősen koreografált. Utóbbinál egy bábot ketten vagy hárman mozgatnak egyszerre. Ráadásul nagyméretű és magas díszleten kell közlekedni a játszóknak. Türelmet, kitartást és koncentrációt igényelt a próba folyamat, de lendületes, friss energiákkal tudtunk próbálni végig.

Megyesi-Horváth Borbála
Hajdú-bihari Napló