Ugrás a főmenühözUgrás a tartalomraUgrás a lábléchez
4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160 href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov

Archívum

Bábszínházi Világnap
2014. március 21.

Feltöltve: 2018. augusztus 30.

Bábszínházi Világnap

Több mint húsz településen mintegy negyven résztvevő bábszínház, független társulat, oktatási intézmény, csoport, szakmai szervezet ünnepli március 21-én a bábszínházi világnapot. Lesznek programok városi főtereken és könyvesboltokban, piacokon és tömegközlekedési eszközökön.
2014-ben a magyar nyelvű bábosok első alkalommal, hagyományteremtő módon, a határon innen és túl a műfaj sokszínűségét szokatlan körülmények között mutatják be. A világnapi ünnep kezdeményezője és koordinátora a Budapest Bábszínház.
Az eseménysorozat célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar nyelvű bábművészetre, annak sokszínűségére, intézményeire és független társulataira, a régóta pályán levőkre és a legfiatalabb generációra, így ez a nap az összes magyarországi és határon túli, kő- és független bábszínház közös ünnepévé válhat. Határon innen és túl több mint húsz településről több mint negyven társulat, csoport, oktatási intézmény, szakmai szervezet csatlakozott, akik maguk találják ki és alakítják saját városukhoz a programokat. A Bábszínházi Világnap fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök, a debreceni események védnöke Kósa Lajos, polgármester.

A Vojtina Bábszínház ezen a napon 9.00 és 10.30 órától a Tündérléptefű című bábelőadásával vendégszerepel Budapesten a Klebelsberg Kultúrkúriában, valamint a következő performanszokat tervezi Debrecen közterein:

  • Berkenye és Bojtorján őrségváltás – avagy nagy emberek a városházán
    Helye: Debrecen - Új Városháza (Kálvin tér 11.)

    Ideje: 10.00 és 12.00 óra között
     
  • Viccelő bábosok a villamoson
    Helye: az 524. pályaszámú 2 villamos
    Ideje: 12.00 és 14.00 óra között
     
  • Bábtérítő
    Helye: Debrecen - Piac u. – a Vojtina Bábszínháztól a Csonka templomig
    Ideje: 12.00 és 14.00 óra között
     
  • Könyvmolyok a Libriben
    Helye: Debrecen – Fórum Bevásárlóközpontban lévő Libri Könyvesbolt (Csapó u. 30.)
    Ideje: 16.00 és 18.00 óra között


Ha ezen a napon bábosokat látnak Debrecen közterein, igyekezzenek a közelükbe férkőzni, mert belépő jegyeket is kaphatnak!

 

Tovább a fotókhoz »
Színháztermi előadás:2.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:2.000 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet:4.500 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás:1.700 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.700 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160vojtina@vojtinababszinhaz.hu