Pinokkió BEMUTATÓ

 

2017. április 23-án (vasárnap) 10.00 órától láthatta először a közönség a Pinokkió című bábelőadásunkat.

A darab zártkörű szakmai bemutatójára április 22-én (szombaton) 15.00 órától került sor.

 

Pinokkio 08„Ha egy gyereknek jó a szíve, akármilyen komisz kis vadóc is egyébként, még mindig lehet belőle valami” – mondja a Jótündér. Pinokkió igazi rosszcsont. Egyik galibát a másik után okozza, veszélybe sodródik, rossz társaságba kerül, rendkívüli kalandok várják ezt a csupaszív fabábut. Bizony néha a szeretteit is bajba sodorja. Mégsem lehet rá haragudni, csak aggódni érte, és szurkolni neki. Nevetni is lehet néha rajta, de legtöbbször vele, hiszen kevés hozzá hasonló eleven eszű és vicces mesehőst ismerünk. Ha éppen elrendeződnének dolgai, akkor újra világnak ered, de sohasem feledkezik meg papácskájáról, aki világra faragta, és a Tündérről, aki mindig megsegíti, ha már nagyon nagy a baj. Pinokkió fabábu igazán otthon van a bábszínpadon, ahol megelevenedhetnek varázslatos kalandjai. A bábszínházban életre kelnek a bábok, Pinokkió pedig igazi kisfiúvá válik, ha minden jól alakul.

Az előadást 6 éves kortól ajánljuk!

Szeretettel várunk Benneteket!

 

Kapcsolat

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.


Tel./fax: +36 52/418-160
e-mail: vojtina@vojtinababszinhaz.hu

Műsornaptár

2017.  Június
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

Online jegyfoglalás

rajzpalyazat

Jegy- és bérletárak

Gyermekelőadás: 1.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 1.000 Ft / fő
Felnőttelőadás: 1.000 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet: 3.200 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:
 
Gyermekelőadás: 800 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 800 Ft / fő

szoptatasbarat

bannergif

Kereső

Hírlevél feliratkozás

Szeretne értesülni a legfrissebb bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Fenntartónk:

Kiemelt támogatóink:

 Debrecen Város Önkormányzata eem-logo nka



A színház a műsorváltozatás jogát fenntartja!