A rút kiskacsa a Méltóság Hetén a Vojtina Bábszínházban


Méltóság Hete
címmel szervez rendezvénysorozatot a Debreceni Hospice Ház Alapítvány
2017. április 3-9. között a Méltóság Mezeje Program 10 éves jubileuma alkalmából.
A rendezvénysorozat záróeseményére 2017. április 9-én (vasárnap) 10.00 órától a Vojtina Bábszínház színháztermében kerül sor, ahol a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata bemutatja A rút kiskacsa című előadását.
Az előadásra korlátozott számban kaphatóak még jegyek a Vojtina Bábszínházban 500 Ft/fő-s egységáron.


A rút kiskacsa
a rut  kiskacsaA rút kiskacsa a Szigligeti Színház nagysikerű „Színház az iskolában, iskola a színházban” című projektének legújabb előadása, melyben huszonhárom gyerekszínész, négy bábszínész és két zenész lép színpadra.
„Andersen meséje méltán a világ egyik legismertebb meséje. Hisz valamennyien érezhettük már magunkat rút kiskacsának. Hogy mennyire igaz ez a kijelentés, magam sem gondoltam, volna addig a pillanatig, amíg nem kezdtem mélyebben foglalkozni a témával.
Igen. Mindannyian rút kiskacsák vagyunk. Csak akkor válhatunk hattyúvá, ha megtaláljuk azt a helyet, ahol önmagunk lehetünk. Önmagunk megismerésére pedig kitűnő lehetőséget nyújt a játék, a színház, az együttgondolkodás, sírás-nevetés.” – mondja Tóth Tünde, az előadás rendezője

Az élőzenés előadás időtartama 1 óra 25 perc.


Az előadást 6 éves kortól ajánljuk!

 

Kapcsolat

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.


Tel./fax: +36 52/418-160
e-mail: vojtina@vojtinababszinhaz.hu

Műsornaptár

2017.  Szeptember
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Online jegyfoglalás

rajzpalyazat

Jegy- és bérletárak

Gyermekelőadás: 1.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 1.000 Ft / fő
Felnőttelőadás: 1.000 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet: 3.400 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:
 
Gyermekelőadás: 800 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 800 Ft / fő

szoptatasbarat

bannergif

Kereső

Hírlevél feliratkozás

Szeretne értesülni a legfrissebb bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Fenntartónk:

Kiemelt támogatóink:

 Debrecen Város Önkormányzata eem-logo nka



A színház a műsorváltozatás jogát fenntartja!