Bábszínházi Világnap - 2017. március 21.

B Vilagnap logo RGB

2017-ben a magyar nyelvű bábosok negyedik alkalommal, szokatlan körülmények között mutatják be a műfaj sokszínűségét. Bábszínházak, független társulatok, oktatási intézmények, és szakmai szervezetek ünneplik március 21-én a bábszínházi világnapot. Lesznek programok városi főtereken és könyvesboltokban, piacokon és tömegközlekedési eszközökön.
S hogy miket tervez a Vojtina Bábszínház ezen a napon azt megtudhatjátok, ha a bővebben gombra kattintotok!

 

 

Az eseménysorozat célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar nyelvű bábművészetre, annak sokszínűségére, intézményeire és független társulataira, a régóta pályán levőkre és a legfiatalabb generációra, így ez a nap az összes magyarországi és határon túli, kő- és független bábszínház közös ünnepe. Határon innen és túl több mint húsz településről több mint negyven társulat, csoport, oktatási intézmény, szakmai szervezet csatlakozott, akik maguk találják ki és alakítják saját városukhoz a programokat. A Világnapi ünnep kezdeményezője és koordinátora a Budapest Bábszínház, fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök.

 


A Vojtina Bábszínház programjai Debrecenben ebből az alkalomból:

 
Muzsikáltató

Játékos hangszerbemutató a játszószínházban
Helye:
Vojtina Bábszínház - Játszószínház
Ideje
: 9.30-10.30 között; 13.00-14.00 óra között
(Ez a program díjköteles!)

Muzsikaltato


Kiment a ház az ablakon!

A Vojtina előtt várunk minden kíváncsi szemet, fület és kezet, hogy megnézze, megtapintsa, meghallgassa közelről mindazt, amit máskor a nézőtérről figyel.
Interaktív játékokkal is várunk Benneteket!
Helye: a Vojtina Bábszínház előtti tér
Ideje: 13.00 és 17.00 óra között

Babszinhazi Vilagnap


Sétáló bábolda

Bábjainkkal találkozhattok a főtéren és a Piac utcán
Helye: Debrecen főtere és a Piac utca
Ideje: 16.00 és 17.00 óra között

setalo babolda


Gördül a bábos!
Szerencsés János felkerekedik, hogy jókedvet és szerencsét vigyen a gyerekeknek!
Helye: Debreceni Klinika: Gyermek Hemato-Onkológiai Osztály
(4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.)
Ideje: 14.30-tól 15.30-ig

szerencses janos

 

 

Kapcsolat

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.


Tel./fax: +36 52/418-160
e-mail: vojtina@vojtinababszinhaz.hu

Műsornaptár

2017.  Június
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

Online jegyfoglalás

rajzpalyazat

Jegy- és bérletárak

Gyermekelőadás: 1.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 1.000 Ft / fő
Felnőttelőadás: 1.000 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet: 3.200 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:
 
Gyermekelőadás: 800 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 800 Ft / fő

szoptatasbarat

bannergif

Kereső

Hírlevél feliratkozás

Szeretne értesülni a legfrissebb bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Fenntartónk:

Kiemelt támogatóink:

 Debrecen Város Önkormányzata eem-logo nka



A színház a műsorváltozatás jogát fenntartja!