Archívumok

Szűrő 

  • Minden, ami jó, az egyben emberi is tud lenni

    Beszélgetés Bereczki Csilla, rendezővel   Tündér Lala című legújabb bemutatónk a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal közösen koprodukcióban valósult meg. Az előadás rendezőjével, Bereczki Csillával beszélgettünk.   ...


  • Jó időnként kiszakadni, majd visszatérni a meleg fészekbe

          Évadunk első bemutatója a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal koprodukcióban megvalósuló Tündér Lala című meseregény. Az előadás látványának tervezője CSORJÁN MELITTA erdélyi származású festőművész.       ...


  • Az a fajta színház érdekel, ami minden korosztályt meg tud szólítani

        Tündér Lala című legújabb előadásunk rendezőjével, Bereczki Csillával beszélgettünk.         ...


  • Függöny mögött

        Évadunk első kiállítása szeptember 17-én, 14 órakor nyílik Függöny mögött címmel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem alkalmazott látványtervező szakán végzett fiatalok diplomamunkáiból. A tárlat mielőtt megérkezett hozzá...


  • Szélsőségesen konzervatív, és szélsőségesen liberális lehetek ugyanabban a pillanatban.

    Interjú Márkos Albert zeneszerzővel       Évadunk első bemutatója a Szabó Magda által írt Tündér Lala című meseregényből született előadás, mely a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal koprodukcióban valósul meg. Az előad...


  • Tündér Lala BEMUTATÓ

      2015. szeptember 20-án (vasárnap) 10.00 órától láthatja először a közönség az új Tündér Lala című bábelőadásunkat.Az előadás zártkörű szakmai bemutatójára szeptember 19-én (szombaton) 15.00 órától kerül sor. Egy tört...


  • Függöny mögött - kiállítás

    A Magyar Képzőművészeti Egyetem alkalmazott látványtervező szakán, 2015-ben diplomázó hallgatók kiállítása.     Kiállító hallgatók: Dávid Luca, Fekete Anna, Keszeli Borbála, Oláh Richard, Rákai Tamás, Safranek Zita, Simon Do...


  • Szépenszóló Fütyöri

    2015. szeptember 13-án (vasárnap) 10.00 órától a Szépenszóló Fütyöri című előadásával vendégeskedik a Vojtina Bábszínház Játszószínházában az Álomzug Társulás! Szépenszóló Fütyöri meséje egy öreg királyról szól, akin...


  • Vojtinás siker Békéscsabán

    "A legmeghatóbb történet" díját hozta el a Vojtina Bábszínház A kis December király című előadásával a békéscsabai 16. Nemzetközi Bábfesztiválról. A június 19-től 21-ig tartó, Békéscsabán megrendezett három napos fesztiválon 27...


  • Kis December király Békéscsabán

      2015. június 19 és 21 között rendezik meg a XVI. Nemzetközi Bábfesztivált Békéscsabán. A Vojtina Bábszínház június 20-án (szombaton) 11.00 órától szerepel a programban A kis December király című előadásával, melynek helyszíne ...


  • Győrkőcön a Vojtina

      2015. július 3 és 5 között rendezik meg a 8. Győrkőc Fesztivált Győrben. A Vojtina Bábszínházzal a Radó-szigeten játszhattok reneszánsz kori játékokat, valamint Batu-tá kalandjaival is megismerkedhettek július 4-én (szombaton) 14.00...


  • Évadzáró

      ...


  • Sokkal többet teszünk annál, minthogy bemegyünk órát tartani

    Interjú Kónya Ábel művésztanárral A bábszínházunkban immár ötéves hagyományra tekint vissza a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulóinak munkáiból készült kiállítás-sorozat, mely idén a „Cak...


  • Toldi Mikós a Vojtinában vendégeskedik

        Szeretettel ajánljuk a MárkusZínház: A Hős Miklós című előadását, mely Toldi Miklós történetét meséli el. A darab során az élő színészi játék, a zenei kíséretet adó muzsikusok, és  27 marionett figura  játéka  ele...


  • Jótékonysági előadás a 25 éves Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára

    Május 3-án (vasárnap) 10.00 órától a Vojtina Bábszínházban jótékonysági előadás volt a 25 éves Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára. Közel 90.000 Ft adomány gyűlt össze! Aki nem tudott részt venni rendezvényünkön, de szere...


  • Cakumpakk

    a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola kiállítása A Vojtina Bábszínházban a Debreceni Kulturális Váromszög, 7 réteg, Praxis, Próbaidő című tárlatok után ez az ötödik kiállítása a Medgyessy Ferenc Gimnázium ...


  • Létezik egy pont, amikor nemet kell mondani, avagy Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!

    Interjú Perényi Balázzsal a Lúdas Matyi előadás rendezőjével Fazekas Mihály Lúdas Matyi című elbeszélő költeményét nem első alkalommal tűzzük műsorunkra. A zsarnokság felett győzedelmeskedő Matyi története először 1979-ben ker...


  • Jótékonysági előadás a 25 éves Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára

       ...


  • Az évad utolsó beszélgetős estéje

    Az évad utolsó (hetedik) beszélgetős estéje április 27-én (hétfőn) 18.00 órától kezdődik. Vendégeink ez alkalommal Tiszai Luca (gyógypedagógus, ének szakos tanár, andragógus, az Ipolytölgyes Szent Erzsébet Otthon munkatársa) és Itt...


  • Minden előadás tervezésekor az új utakat keresem.

    Kosárból lett anyafigura, mindent elnyelni tudó Döbrögi báb, gurulva közlekedő „asztalok”. Ízelítőül néhány példa legújabb előadásunk, a Perényi Balázs rendezte Lúdas Matyi látványvilágából. Aki pedig mindezt színpadra ál...


Kapcsolat

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.


Tel./fax: +36 52/418-160
e-mail: vojtina@vojtinababszinhaz.hu

Műsornaptár

2017.  Július
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Online jegyfoglalás

rajzpalyazat

Jegy- és bérletárak

Gyermekelőadás: 1.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 1.000 Ft / fő
Felnőttelőadás: 1.000 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet: 3.200 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:
 
Gyermekelőadás: 800 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 800 Ft / fő

szoptatasbarat

bannergif

Kereső

Hírlevél feliratkozás

Szeretne értesülni a legfrissebb bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Fenntartónk:

Kiemelt támogatóink:

 Debrecen Város Önkormányzata eem-logo nka



A színház a műsorváltozatás jogát fenntartja!