hu en

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.

href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov

hu en

Hírek

„Ha segítségre van szükségünk, azt improvizációban jelezzük egymásnak.”

Feltöltve: 2020. január 11.

„Ha segítségre van szükségünk, azt improvizációban jelezzük egymásnak.”

Lehőcz Zsuzsát és Takács Dánielt nem lehet skatulyába zárni.
A megelégedettségtől való félelem – ahogy fogalmaznak – újabbnál újabb kihívások keresésére ösztönzi őket. Pályájukat bábszínészként kezdték a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban, majd szabadúszói időszak után egy évig tradicionális árnyjátékot, táncot és zenét tanultak Indonéziában.
Jelenleg a debreceni Csokonai Színház társulatának a tagjai. Bábszínészek, színészek, zenészek, akik a színpadon túli világban is egy párt alkotnak.
Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy a Dobronka cirkusz, világszám! című kétszemélyes marionett-előadássukkal vendégszerepelnek nálunk.

2014-ben a Mesebolt Bábszínházban mutattátok be az előadást. Számon tartjátok hányszor léptetek azóta Dobronka porondjára?

Takács Dániel: Ma játszottuk éppen a 140. előadást itt a Vojtina Bábszínházban!


Hogy született meg az előadás ötlete?

Lehőcz Zsuzsa: Kovács Géza igazgatása alatt minden színész lehetőséget kapott arra, hogy egy vagy kétszereplős előadásban próbálja ki magát a Mesebolt Bábszínházban. Amikor rám került a sor, Géza Boráros Miladát kérte fel a rendezésre, aki férjével, Boráros Szilárd tervezővel együtt (a Magamura Alkotóműhely családi vállalkozás alapítói és tagjai – szerk.) kezdett el közösen gondolkozni arról, hogy mit is csináljunk.
(A képen: Boráros Milada és Szilárd)

Takács Dániel: Miladának és Szilárdnak már volt tapasztalata a marionett technika használatában: Szilárd tervezte a Karromato színház marionett-cirkuszát, majd mindketten játszottak az előadásban – valószínűleg ebből a tapasztalatból adódott a marionett-cirkusz ötlete. Milada viszont egy másfajta jellegű játékot szeretett volna kipróbálni. A Karromato Cirkusz egy illuzív báb-revü, amelyben a színészek mozgatóként vannak jelen.
Mi szerettünk volna az előadásunkban megteremteni egy olyan síkot, amelyben a színészek és a közönség összeérhetnek, kapcsolatot teremthetnek – így született meg a próbák alatt Dobronka kisvárosa, ahol egy csodálatos közösség együtt hozza létre azt a cirkuszt, amit most nézünk. És Dobronka azóta is tovább él, mindig azokkal, akik eljönnek az előadásra: dobronkaiak lesznek egy kis időre.
Dobronka település neve is Milada ötlete volt, mely egyrészt egy Zala megyében található kis falura utal, a hottói lakhelyüktől nem messze levő Dobronhegyre, másfelől a cseh „dobre” (jó) szóra, ami Milada cseh származása miatt nyer különös fontosságot.

Lehőcz Zsuzsa: A szövegkönyv és a koncepció próbáról próbára alakult. Egyszerre készültek a bábok, a díszlet és a színpadi jelenetek. Már javában próbáltunk, amikor Szilárd elkészült a díszlet egyik központi elemével: egy századeleji, felnagyított fotóról egy pödrött bajszú férfi mosolygott ránk. Annyira hangsúlyos volt a képen szereplő úriember, hogy tudtuk, neki fontos szerepe van az előadásunkban. Ő lett Vogeltanz Aladár, a dobronkai órásmester, aki szeretne közösséget teremteni, újra mosolyt csalni a dobronkai emberek arcára a cirkuszi előadással. Így született meg az a keret, amely egységbe foglalja a cirkusz fellépőinek műsorszámait.



Zsuzsa, egy alkalommal úgy nyilatkoztál, hogy mivel ezelőtt nem foglalkoztál marionett bábmozgatással, korlátozott technikai tudásod meghatározta a figurák kifejezőkészségét. A premier óta eltelt hat év – mennyivel lettek „tapasztaltabbak” a bábok?

Lehőcz Zsuzsa: Amikor az előadást készítettük, nem jutott elég idő arra, hogy jó marionett-játékos legyen belőlem (a bemutató előtt csak 5 hetet próbáltunk). De szerencsére a bemutatót követően volt lehetőségünk dolgozni még az előadáson. Mostani formáját nagyjából egy évvel később nyerte el a produkció. Már lényegesen többet „tudnak” a bábok a kezdetekhez képest. Ha minden mozdulat kellőképpen letisztult, higgadt és koncentrált, akkor el lehet kerülni, hogy összegabalyodjanak a zsinórok.



Volt olyan emlékezetes eset, amikor előadás közben kellett megoldani egy nem várt szituációt?

Takács Dániel: Igen, több ilyen alkalom is volt. (nevet) Talán a legemlékezetesebb az, amikor szabadtéren játszottuk az előadást a Savaria Karneválon, és az eső miatt zárlatos lett az elektromos rendszer – de ez csak előadás közben derült ki. Nem volt se hang, se fény (az előadás zenéjének nagy része felvételről szól). Szerencsére azonban ott volt a zeneszerző (az előadás zenéjét Takács Dani szerezte – szerk.), így ezt követően minden zene élőben ment. Bármilyen nehézség adódik egyébként előadás közben, ha segítségre van szükségünk, akkor azt improvizációban jelezzük egymásnak. Olyan is volt már, hogy a közönség soraiból érkezett a segítség, amikor két marionett annyira összegabalyodott, hogy nem volt más választásunk, le kellett vágni. Az egyik nézőtől kaptunk kölcsön egy bicskát, mindenki nagy derültségére.



Változik a játék attól függően, hogy szabadtéren vagy színházban léptek fel?

Takács Dániel: Soha nem játsszuk kétszer ugyanazt az előadást még ugyanazon a helyszínen sem. Sok a kiszámíthatatlan elem, az alaphelyzet viszont lehetőséget ad az improvizációra, a szöveg kellően flexibilis ahhoz, hogy az adott helyszínre tudjuk adaptálni. A hangsúlyok is változnak attól függően, hogy kik a nézőink. 



Ez az első független produkciótok, lesz folytatás?

Takács Dániel: A Dobronka mellett van még egy Vitéz László vásári játékunk, amely szintén Géza kezdeményezésére született a Meseboltos időszak alatt. Ebben én vagyok a játékos, Zsuzsi pedig harmonikán kísér. Idén sikerült megállapodnunk az előadás tulajdonjogáról, így most már saját produkcióként éltetjük tovább. Függetlenként először január 29-én a Vojtina Bábszínházban, a Kemény Henrik emlékét megidéző kiállításon lépünk majd fel vele. Tavaly, nyár végén pedig egy csodálatos tajvani alkotóprogram keretében készítettük el első önálló utcai számunkat, ami egy bohócpárbaj és egy marionett-szám keveréke.  

Lehőcz Zsuzsa: Géza hatalmas bizalmat szavazott a társulat minden tagjának azzal, hogy lehetőséget adott egyszemélyes előadások létrehozására.

Takács Dániel: Amikor Géza átvette a bábszínház vezetését, olyan embereket gyűjtött maga köré, akik jól tudtak és szerettek együtt dolgozni, ugyanakkor fel volt arra is készülve, hogy ez az állapot nem tarthat örökké, színészei előbb-utóbb új utakat keresnek majd. Ebben az útkeresésben próbált nekünk segíteni, ami egyben komoly szakmai lépcsőfokot is jelentett mindenki életében.
(A képen: Kovács Géza)   




Ti is az útkeresést választottátok. Mi volt az oka?

Lehőcz Zsuzsa: A saját szakmai fejlődésünk szem előtt tartása, hogy ne fásuljunk bele egy bizonyos típusú munkába. Nem a művészeti munka szakmai színvonalával volt a probléma, hanem azzal, hogy egy idő után azt vettük észre, már nem tudjuk elég gyakran meglepni magunkat. Rengeteget dolgoztunk, így arra már nem volt lehetőségünk, hogy tréningekre járjunk, hogy más emberekkel is próbáljunk, inspirálódjunk. Hét év intézményes színházi lét után elfáradtunk.



Zenészként, zeneszerzőként, színészként, bábszínészként vagytok jelen a színházi szakmában, de a sokféle műfaji kirándulásotok egyik állomása a szombathelyi Dr. Bohóc Mosolyszolgálat, ahol bohócdoktorokként beteg gyerekeket látogattatok. Mi késztet benneteket az újabbnál újabb kihívásokra?

Takács Dániel: A megelégedettségtől való félelem. Szerettünk Szombathelyen játszani, de egy idő múlva túl kényelmes, kiszámítható lett minden. Tartottunk attól, hogy ha majd nyugdíjasként visszatekintünk a pályánkra, az első hét évet leszámítva semmi jelentőset nem tudunk majd felmutatni.  



A Meseboltos időszakot szabadúszás követte, majd egy egyéves ösztöndíj Indonéziában, ahol többek között tradicionális árnyjátékot, közép-jávai táncot és gamelán zenét tanultatok. Milyen szemléletbeli változással tértetek haza?

Takács Dániel: Az ott élő emberek életszemlélete eltér az európaiakétól. Tisztában vannak azzal, hogy nem tarthatnak mindent az irányításuk alatt, ezért nem is aggódnak olyan dolgok miatt, amin nem tudnak változtatni. Ezzel az optimista életfelfogással találkozni nagyon meghatározó élmény volt.

Lehőcz Zsuzsa: Ugyanakkor bármennyire is azonosulunk ezzel a gondolattal, nehézséget jelent teljes mértékben követni, mivel más kulturális közegben szocializálódtunk. 





Tervezitek-e, hogy egy előadásban is megörökítsétek a kint tanultakat?

Takács Dániel: Igen, pályáztunk az ESZME-n (Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete – szerk.) keresztül, és nyertünk is támogatást egy előadás létrehozására, melyet tavasszal szeretnénk bemutatni.

Lehőcz Zsuzsa: Kicsit izgulunk is emiatt, mert nincs olyan sok tapasztalatunk független előadások létrehozásában. Ami az önálló munka körülményeit nehezíti, az az időhiány vagy pontosabban: sokszor hagyjuk, hogy az időnk szétforgácsolódjon. Az idő hasznos beosztásában még kezdők vagyunk.   




Az időtök legnagyobb részét jelenleg a Csokonai Színházban töltitek, ahova leszerződtetek az Indonéziában eltöltött egy év után. Miért épp ide vezetett az utatok?



Takács Dániel:
A jávai utazásunk tervezgetése közben keresett meg bennünket Gemza Péter, és szerződést ajánlott mindkettőnknek, mivel hallotta, hogy a szombathelyi bábszínház társulatából kilépve szabadúszóként dolgozunk. A jávai ösztöndíj miatt először nem tudtuk elfogadni a felkérést, az idei évadtól viszont nagy örömmel lettünk a Csokonai társulatának tagjai.





A pályátok jelentős része bábszínészként telt. Hogyan élitek meg azt a változást, ami a prózai színészi munkával jár?

Takács Dániel: Eddig nem is gondolkodtam azon, hogy mekkora különbség van a prózai és a bábos előadások formanyelve között színészi játékmód szempontjából. Tíz éven keresztül a formalista színházi gondolkodás határozott meg bennünket, ezt tanultuk, ezt szoktuk meg. Ehhez képest most más készségeket kell használnunk, más dolgokat kell felerősítenünk, máshova kell a hangsúlyt fektetnünk egy-egy szerep megformálásakor.

Lehőcz Zsuzsa: Más készségeket kell megmozgatnunk magunkban, más eszközöket kell felerősíteni – a színészi munka alapvetései mégis ugyanazok minden színházi formanyelvben.  Engem személy szerint örömmel tölt el ez az újfajta tapasztalat – még ha egy csomó nehézséggel jár is –, hiszen éppen arra vágytunk, hogy új dolgokat fedezzünk fel.  



Az eszközhasználat alapvetően különbözik a prózai és a bábos formanyelv esetében. Míg a színész a saját testét, addig a bábos a bábot használja az érzelmek közvetítésére. Hogy tapasztaljátok mindezt?

Takács Dániel: Én egyelőre küzdök az érzelmekkel, nehéz felszínre hoznom őket, bábon keresztül könnyebb. Lehet, hogy a bábszínház tulajdonképpen egy terápia számomra.

Lehőcz Zsuzsa: Bábszínészként leginkább kívülről befelé irányult a munka egy szerep megformálásakor, legalábbis én ezt éltem meg a próbafolyamatok során. Először képileg próbálom megfogalmazni azt a formát, ami a szerep lelkiállapotát leginkább kifejezi, és csak ezt követően töltöm meg tartalommal. Egy realista formanyelvű előadás próbáin ez sokszor fordítva működik.



Melyik színházi formanyelv az, ami a leginkább foglalkoztat benneteket?
(Szinte egyszerre érkezik a válasz)
A fizikai bábszínház.



Az egyik nap még táncórák Indonéziában, a másik nap már próba Debrecenben. Pár hónap eltelte után, és az első megmérettetéseket követően hogyan érzitek magatokat ebben az új közegben?

Takács Dániel: A Vojtina Bábszínházban és a Csokonai Színházban is nagyon jól érezzük magunkat, az előbbit már régről ismerjük, tudtuk, hogy itt minden olajozottan működik a közönségszervezéstől kezdve a műszak munkájáig – mindez nagy erénye a Vojtinának más bábszínházakkal szemben. A Csokonai Színházban csodálatos, rokonszenves emberekre leltünk, akik szeretettel fordulnak egymás felé és érdeklődnek egymás munkája iránt – a vidéki színházak negatív sztereotípiája egyáltalán nem jellemző az intézményre.



Mennyire láttok előre?

Takács Dániel: Nincsenek előre megfontolt terveink, dolgozunk. Eddig egy bemutatón vagyunk túl, a Yerma című előadáson, ezt követte a Tesztoszteronba való beugrásom, tegnap  pedig a Magyar Electra próbafolyamatát kezdtük el. És szerencsére sok izgalmas feladat vár még ránk idén.  
 

Telenkó-Oláh Tímea

Színháztermi előadás: 1.200 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 1.200 Ft / fő
Felnőttelőadás: 1.200 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet: 3.500 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás: 1.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 1.000 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13. +36 (52) 418-160 vojtina@vojtinababszinhaz.hu
Vojtina Bábszínház © 2016 - 2020 Minden jog fenntartva!