Hírek

Az Óriásölő Margaret egy ír népmese, amely a lovagias lány és a mesemondó királyfi találkozásával kezdődik. A Vojtina Bábszínház előadásában betekintést azonban kapunk a szereplők előéletébe, megismerjük a motivációjukat. Hogyan találkozott ezzel a történettel, mi fogta meg benne, és mit változtatott rajta?

Két éve olvastam először Boldizsár Ildikó gyűjtésében, a Mesék a felnőtté válásról című kötetben. Megtetszett, hogy egy vagány hősnő van a középpontban. Azonnal eszembe jutott, hogy Nagy Vikinek ez milyen remek szerep lenne. Ő és a férje, Schneider Jankó jó párost alkotnak a színen is. El tudtam őket képzelni ebben a rendhagyó felállásban, de szerettem volna úgy bővíteni a mesét, hogy megmutathassam a fiú háttértörténetét.
Kutakodtam az ír, angolszász, kelta népmesekincsben és egy szép gondolatra találtam: semmit sem érnek a hősök, ha nincs, aki meséljen róluk, és semmit sem érnek a mesemondók, ha nincs miről mesélniük. E nép ugyanúgy tiszteli a harcosait, mint a költőit.
Olvastam egy skót írást Thomasról, a rímfaragóról, aki a mesemondás képességét tündérektől kapta. Ennek motívumait emeltem be Simon király életébe, s így teljesedett ki a fenti, egymást feltételező viszony hős és a hőstettek megéneklője között.



Beavat Simon király múltjába?

Igen. Van egy bátyja, aki marha nagy hős, vele indultak kalandozni, s egy útjelző táblánál az idősebb fivér a „háborúk, hétfejű sárkányok, megmentésre váró királylányok” felé mutató nyíl nyomán haladt tovább. A másik irányjelzőn nem volt semmi, viszont érdekes, szép dal hangzott arról. A tündérek hívószava a kelta mitológia egyik alapeleme, ahogyan a kétely is, hogy ez az ének jót jelent-e vagy végzetes. Simont erre az útra csalja a kíváncsisága és végül megtalálja, majd kiszabadítja a bezárt meséket. Így szegődik mellé ez a képesség. A való életben, a tehetségnek is megvan ez a kettőssége: lehet áldás és átok bizonyos szituációkban.



Simonról kiderül tehát, hogy egy hőstett nyomán szerezte képességét, amellyel élni bátorság és szinte kötelesség. Hogy lehet, hogy a történet csúcspontján, a szörnyeteg legyőzését átalussza? Feloldja ezt az önök változata?

Igen, ezen változtattunk. Ugyan elalszik a királyfi, de a legfontosabb pillanatban felébred. Az óriás rafináltan igyekszik meggyőzni Margaretet, hogy vegye le a sebezhetetlenné tévő varázsgyűrűt. Úgy érvel, hogy úgysincs esélye a lánynak és egyáltalán nem ciki egy ekkora lénnyel szemben elesni, s inkább haljon hősi halált, a hírnevet ugyanúgy megkapja, már a szembeszállását is biztosan megéneklik. Már majdnem hisz neki, amikor Simon felébred, eltereli az óriás figyelmét egy mesével, és Margaret le tudja teríteni a szörnyet.



Élőzenés az előadás, méghozzá négy zenész szolgáltatja a történet muzsikáját. Miért tartotta fontosnak az erős zenei alapot? Hogyan dolgoztak együtt?

A Vojtina Bábszínház előadásaiban gyakori az élőzene. Ezt nagyon szeretem. Sokat jelent, ha vannak zenészek, akik együtt tudnak lélegezni a produkció ritmusával. Ráadásul itt nem csak egy zenekar, hanem egy klasszikus rockzenekar áll készenlétben.
Triviális megoldás lett volna az ír népzene, de kerestem a darab azon rétegét, amellyel igazán kapcsolódhatunk a mához és a rockban találtam meg. Kiskamasz koromban engem biztosan megragadott volna, ha elektromos gitárt látok, hallok egy előadásban. Ezen kívül basszust, dobot, zongorát szólaltatnak meg kiváló muzsikusok.



A darab ajánlójában azt olvashatjuk, hogy minden kornak szüksége van hősökre. Mik lehetnek hőstettek egy hatéves néző szemében?

Boldizsár Ildikót idézem újra: a mesék szimbólumai minden kor minden élethelyzetére ráilleszthetők. Az óriás olyasmit jelképez, ami legyőzhetetlen ellenségnek, tűnik éppen; ijesztő, beláthatatlan. A szörny mindig elsősorban a belsőnkben létezik és a leküzdése – még ha a leghétköznapibb szituációról is van szó – hőstett. Ha személyes példával élhetek, az én életem nagy szörnye volt a nyilvános beszéd. Általános iskolában a felelés iszonyú görcsöt okozott, pedig sokat tanultam, tudtam az anyagot. Mégis alig jött ki hang a számon, amikor kiálltam az osztály elé. Hatalmas eredménynek érzem, hogy leküzdöttem ezt felső tagozatban, ahol befogadóbb közösség részévé váltam.
Szerintem sok kisgyerek tapasztalja meg, hogy időnként nehéz megnyilvánulni, vállalni a véleményét, pláne ha az épp másoknak nem tetszik. Majdnem minden gyerek átél kisebb nagyobb kiközösítést. Vagy ő maga retteg annyira másoktól, hogy szekálni kezdi őket. Nagy lépés annak felvállalása, hogy „értékes vagyok, csak más az utam”. A kis kegyetlenségek felismerése és meggátolása nagy lépés, hőstett.



Olyannyira áttört önben a beszéddel kapcsolatos görcsök gátja, hogy 18 évesen rendező szakra jelentkezett az egyetemre, aztán másfelé vitt az útja. Számos színházban dolgozott már, 2012 óta a Budapest Bábszínház a bázisa író és dramaturgként. Most először rendez. Miért éppen a Vojtina Bábszínházban?

Ma már tudom, életem legszerencsésebb esete, hogy nem vettek fel a Színművészetire rendezőnek, hanem egy évvel később dramaturgnak. Kiteljesedtem. Ezen a pályán nem ritka, hogy az ember kikacsint a rendezés felé.
Az Óriásölő Margaretnél először a történetre bukkantam rá, amit nagyon szerettem volna elmesélni előadásban és ugyanennyire azt, hogy a Vojtina Bábszínház művészei játsszák. Anikó/ Asbóth Anikó igazgató­ –a szerk./ rég kapacitált a rendezésre, így támogatott ebben az ötletben. Kirándulás ez számomra, izgalmas kihívás. Megküzdöttem egy újabb óriással.
 

Megyesi-Horváth Borbála

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre.