Hírek

Mielőtt leültem veled beszélgetni, megkérdeztem a kollégákat, hogy mi az, ami veled kapcsolatban a leghamarabb eszükbe jut. Tulajdonképpen mindannyian ugyanazokat mondták: a jellegzetes nevetés, figyelmesség, óvatosság. Most téged kérdezlek, szerinted milyen Hannus Zoltán?
Nem tudom, mit mondhatnék…
Nem fektetek abba energiát, hogy valamilyennek lássanak, hogy megfeleljek valaminek vagy valakinek. Fontosabbnak tartom azt, hogy újként bekerülve egy társulatba minél hamarabb jó kapcsolatot alakítsak ki a kollégákkal.
Nem általában vagyok valamilyen, hanem a cselekedeteimben, ezért úgy gondolom, hogy a másokra való odafigyelésben, a feléjük gyakorolt gesztusokban tudok megmutatkozni.

Hogyan kerültél a színészi pályára?
Véletlenül. Általános iskolás koromban a szünetekben előszeretettel parodizáltam a tanárokat. Meglátta ezt egyszer a színjátszókör-vezető, és elhívott egy készülő előadásába. Így kezdődött. Dráma tagozatos középiskolásként már nem volt kérdés, hogy ez az én utam. Érettségi után, halogató ember lévén hat éven keresztül nem mentem el felvételizni a Színművészetire, huszonnégy éves múltam, a felvételi korhatárt már átléptem, amikor végül rávettem magam. Nem jött össze, de nem is igen bántam, akkor már több különböző amatőr társulatnál, vidéki és fővárosi színháznál – például a Pinceszínháznál – játszottam. Közben elvégeztem az Arany János Színház stúdióját és egy másik, független színiiskolát is, egyszóval dolgoztam.

A pályád alatt eddig a leghosszabb időt a független színházként működő Stúdió K-nál töltötted. Milyen volt az a pár év?
Harmincéves lehettem, amikor egy amatőr csapattal részt vettem egy fesztiválon. Fodor Tamás, aki a zsűri egyik tagja volt, felfigyelt rám, és meghívott az általa vezetett Stúdió K-ba, ahol 15 évet töltöttem. Műhelymunkaszerűen dolgoztunk, ami azt jelentette, hogy az a 6-7 ember, aki akkoriban a társulatot alkotta, folyamatosan együtt volt.
Néhány vendégszereplést leszámítva nemigen volt lehetőségem máshol játszani, a korábbi munkakapcsolataim lassan elkoptak. Függetlenekként nem rendelkeztünk akkora apparátussal, mint a hivatásos intézmények, ellenben repertoárszínházként ugyanazokat a feladatokat láttuk el. Egy színész mindamellett, hogy játszott, azt csinálta, amire épp szükség volt, ha kellett díszletet festett, vagy akár pakolt.

Szabadúszóként járod évek óta a színházakat, bábszínházakat. Mikor és miért választottad ezt az életformát?
Három évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy szabadúszó leszek. Amit reméltem, – szabadságot, új embereket, más környezetet, új munkamódszert – azt mind megkaptam, ha anyagi értelemben talán bizonytalanabb is lett a helyzetem. Ennek azonban mostantól vége, a jövő évadtól ugyanis leszerződtem a Budapest Bábszínházhoz. Bizonyos szempontból örülök, hogy így alakult, de azért van bennem némi félelem.    

Mitől félsz?
Attól, hogy elveszítem a szabadságomat, szorongok attól, hogy hogyan fogom tudni ezt az irdatlan nagy hierarchikus intézményt megszokni, és félek attól, hogy elveszítem az eddigi kapcsolataimat, nem fognak többet máshonnan keresni. Ugyanakkor pedig azért is fontos ez a nyugodtabb életforma, mert így nagyobb eséllyel tudom végezni a Színművészeti Egyetemen megkezdett hároméves tanulmányomat a drámainstruktor szakon. Erre a közeljövőben életbe lépő előadó művészeti törvény által teremtett új jogi környezet miatt van szükség. Meg kell növelni a pályán maradás, és egy majdani „nyugdíjas állás” esélyeit, még akkor is, ha most erre nem szívesen gondolok, és legszívesebben még nem kötném le magam ezért.

 Milyen színházaknál fordultál meg az elmúlt három évben?
Szabadúszóként az első munkám a szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös nyári produkciója volt, a Csillagvitéz Harangi Mária rendezésében, aztán a győri Vaskakas Bábszínházban dolgoztam, a Bereczki Csilla rendezte Piroska és a farkas előadásban, ezt követte egy szerep a budapesti RS9-ben, aztán Bartal Kiss Ritával hoztuk létre a Szemenszedett mese c. független bábelőadást, melyet azóta se igen tudunk játszani elfoglaltságaink miatt. 2012-től többnyire a Mesebolt Bábszínházban voltak munkáim: A gyáva kistigris (r.: Kovács Petra), Akárki (r.: Veres Andris), Felbukkan egy szombóc (r.: Kuthy Ágnes). A legutóbbi munkám pedig az Aliz volt Debrecenben.

Miért épp a bábszínházak felé nyitottál?
Egy barátom tanácsára. Én magam nem valószínű, hogy próbálkoztam volna csak úgy. A Stúdió K-ban több bábos előadást is készítettünk, de annak ellenére, hogy sikereket értünk el, soha nem tudtam, hányadán állunk a bábos szakmával. Barátom tanácsát követve vettem azért a bátorságot, és írtam egy-két e-mailt, melyekkel aztán sikerült is felkeltenem néhány bábszínház igazgatójának az érdeklődését.

Játszottál felnőtt és gyerekelőadásban egyaránt, bábmozgatóként és „élőszereplőként” is helyt kellett állnod. Máshogy kell-e játszani a gyerekeknek, mint a felnőtteknek? Van-e kedvenc szereped?
Mivel sok különböző műfajú előadásban játszottam már, ezért nehéz megmondani, hogy melyik a legkedvesebb. Függetlenül attól, hogy kinek játszom, a megformált figurának ugyanolyan árnyaltnak és életszerűnek kell lennie. Az alapvető különbség szerintem egy gyerek- és egy felnőttelőadás között a néző háttértudása.
Mindenképpen figyelembe kell azt venni, hogy egy gyereknek csekély ismerete van a világról, nincs referenciája a dolgokról, ezért nem is lehet ezekre hivatkozni egy előadásban. A felnőtteknek játszott színdarabok figurái viszont már tartalmazhatnak olyan tudást, amire egy felnőtt ráismer.

Tanítasz is, ha jól tudom.
Alkalomszerűen már korábban is vezettem gyerekszínjátszó csoportokat, de amire most te utalsz, az egy TÁMOP-os pályázat, melynek keretében egy általános iskolában alsó tagozatosoknak fejlesztő szakköröket tartok, felső tagozatosoknak pedig színjátszókört. Voltak félelmeim azzal kapcsolatban, hogy fogok 25 gyerekkel dolgozni, de miután együtt sikereket értünk el, ez oldódott. Úgy érzem, szeretnek és elfogadnak.  

Vannak terveid?
Nem szeretnék többet, minthogy jól foglalkoztatott színész legyek, és ez a mostani viszonyokat tekintve, a színészek kiszolgáltatottságát látva, azt hiszem, nem is olyan kis óhaj.