Hírek

A farkas és a hét kecskegida (2008), A kis December király (2009) és a Hamupipőke (2011) című előadások után egy magyar népmesét rendezel bábszínházunkban. Mi alapján esett a választásod épp A só című mesére?

Kuthy Ágnes: Eredetileg a Hamupipőkét újítottuk volna fel, azonban a címszerepet játszó színésznő (Hell Krisztina – szerk.) nemrégen szült, nem tudta vállalni a próbafolyamatot és az előadásokat. Ekkor szóba került az Angi által írt Az angyal, akit Körmöczy Györgynek hívnak című meseregény, amelyet szintén el kellett engednünk, mert tavaly Novák János rendezésében készült belőle előadás a Kolibri Színházban. Ezt követően kezdtünk meséket, pontosabban népmeséket keresni Asbóth Anikó igazgatónő kérésére. Bármilyen meglepő, de ez lesz az első magyar népmese rendezésem. Mindig is tartottam tőle, mert nincs meg bennem az a magabiztosság, amivel kijelenthetném, hogy kellően jól tájékozódok ebben a világban. A mese dramatizálásakor számos „só-feldolgozást” olvastunk el, és gyúrtunk egybe, tulajdonképpen „műmesésítettük” a népmesét. Amikor felismertem, hogy a Grimm által gyűjtött mesékhez hasonlóan ugyanazok a szabályok, folklorisztikus elemek, szabályszerűségek működtetik a történetet, már elegendő bátorságot éreztem ahhoz, hogy hozzányúljak és megrendezzem.

 

Említetted, hogy sokféle népmese feldolgozás ötvözéséből született a színpadi változat. Mi volt az a dramaturgiai szál, ami alapján felépítettétek a történetet?

Kuthy Ágnes: A mese alapjául egy erdélyi változat szolgált, ami annyiban tér el a közismert magyar népmesétől, hogy a királylány, miután az édesapja elkergeti otthonról, nem az erdőben bolyong, ahol rátalál a királyfi, és egyfajta segítő erőként megoldja a problémáit, hanem kuktának szegődik a szomszéd királyfi konyhájába. Fontos volt számomra, hogy egy olyan női alakot mutassak be, akit még ha a saját apja miatt is ért igazságtalanság, és került kilátástalan helyzetbe, képes egyedül, önmagában állva végigvinni a saját sorsát, és megtalálni a boldogságot. Nem mások által nő fel az élethez, hanem a saját maga kínkeserves munkájával. Önazonos tud maradni minden helyzetben.
Engem foglalkoztatnak a női sorsok, az erős női karakterek. Magamat is elemzem ilyenkor, hogy hol tartok, milyen feladatokkal, akadályokkal kell szembenéznem. Egyúttal a saját meseterápiámat is végzem.

 

Mi az, ami erőssé teszi ezt a lányt, ami megmenti attól, hogy elbukjon?      

Kuthy Ágnes: A talpraesettsége, az, hogy szeret és tud is főzni. Képes rendet tartani nem csak a konyhában, hanem maga körül bárhol. Az egyensúlyt keresi a háborgó felek között. Olyan naiv szeretet lakozik benne, ami legyőzi azt a prekoncepciót, hogy az apám egy király. A papa az papa marad számára a nővéreivel ellentétben, akik csak az uralkodót látják benne. Ugyanezt az attitűdöt végig meg tudja tartani. Ember marad a farkasok között, hihetetlen pozitív tulajdonsága ez neki, amibe nézőként is jó lenne kapaszkodni.

 

Mennyire határozta meg az írást a rendezői koncepció?

Kolozsi Angéla: Az első perctől kezdve együtt gondolkoztunk Ágival, már a meseválasztásba is bevont. Jó, ha alkalmazott társművészként a kezdetektől együtt lehet haladni a rendezői elképzelésekkel. Írás közben sok mindenre kellett figyelnem, többek között szem előtt kellett tartanom azt a képi világot, ritmustechnikát, ami alapján Ági elképzelte az előadást. A beszélgetéseink nyomán csináltunk egy vázlatot, ebből írtam egy verziót, amin aztán időről-időre változtattunk. Munkánkat Dobák Lívia dramaturg pontosította lényegre törő meglátásaival. Javaslataitól letisztultak a karakterek és a viszonyrendszerek: minden logikussá és átláthatóvá vált.

 

Mi foglalkoztatott a történetben?

Kolozsi Angéla: Az, hogy egy szülői tévedés ellenére, hogyan lehet talpon maradnia egy gyereknek a világban.

 

Milyen fázisai voltak a mese dramatizálásának? Hogy kezdtél neki az írásnak?

Kolozsi Angéla: Ha megvan a vázlat, a karakterek, a viszonyrendszerek, ráadásul tudom, hogy ki fogja játszani az adott szerepet, akkor már szinte gyerekjáték az írás. Itt most ez történt. Ági alapvetően a társulatban gondolkozva választott mesét, úgyhogy munka közben láttam magam előtt a színészeket, ettől sokkal könnyebben ment minden. Rég éreztem annyira jól magam írás közben, mint most.  

 

Meséket írsz és dramatizálsz, ugyanakkor színészként, rendezőként is jelen vagy egy-egy előadás létrehozásakor. Mennyire határoznak meg ezek a különféle szerepkörök írás közben?

Kolozsi Angéla: A színészi agyam folyamatosan működik, de a rendezői agyam is be-bekapcsol ilyenkor. Utóbbival ott bukom le, amikor a párbeszédek közé olyan instrukciókat vetek közbe, amikből nyilvánvalóan kiderül, hogy hogyan is képzelem az adott jelenetet. Tehát rendezek, ahelyett, hogy írnék. Ha viszont jobb írói állapotban vagyok, akkor az elképzeléseimet a szövegbe sűrítem bele – ilyenkor az elkészült szöveg instrukciók nélkül is áll a lábán, és sokféleképpen működtethető.

Kuthy Ágnes: Nagy színészbarát is egyúttal Angi. A lényegtelen háttérszereplőknek is hosszan kibontott sorsokat ír, hogy a színész szeresse a szerzőt.

Kolozsi Angéla: Az igaz, hogy az ember igyekszik használható mondatokat írni a színészeknek, de a munkafolyamat kezdetekor Ági kifejezett kérése volt, hogy minden színésznek közel azonos fajsúlyú megjelenése legyen. A szövegkönyv első verziójában ezért az összes karaktert részletesen kibontottam. Ugyan a szövegkönyv azóta többszöri húzáson esett át, és egyes szereplők a végletekig csupaszodtak, a karakterek megmaradtak.

 

Szinte már állandónak mondható az az alkotógárda, akikkel időről-időre együtt dolgozol Ági. Tudtok egymásnak még meglepetést okozni?

Kuthy Ágnes: Persze, folyamatosan szükség van inspirációra a másik irányból. Angélánál a színes, ízes nyelvhasználatot, a verseinek a játékosságát szeretem nagyon. Az általa írt szövegek tele vannak a gyerekek által szerethető dolgokkal, ugyanakkor ott rejlik bennük az irónia is, amely a felnőtt nézőt szolgálja ki. Hihetetlen izgi őt olvasni.

Ákossal (Mátravölgyi Ákos, díszlet- és jelmeztervező) azért szeretek dolgozni, mert folyamatosan stilizál. Az előadás egyik helyszíne például egy konyha, ahol egyetlen konkrét étel sincsen, csak lábasok. A királyi udvar bemutatása szintén kihívás. Az ember fejében van egy amerikai álom azzal kapcsolatban, ahogy elképzeli ezt fényűzést, ehhez képest mindössze három asztallappal kell megoldania mindezt. Olyan szintű feladatok elé állít Ákos, ami engem folyamatosan frissen tart.

Czappával (Czapp Ferenc, zeneszerző) a békéscsabai bábos drámaíró versenyen dolgoztunk először együtt tavaly. Ami nagyon tetszett benne, hogy az instrukciókat pontosan betartja, ugyanakkor sokkal tovább megy, mint az én zenei ismeretem, ráadásul hihetetlen gyors.

 

Írás és a rendezés közben mennyire tudtok figyelni arra, hogy az előadás az óvodás és iskolás korosztály számára egyaránt befogadható legyen?

Kolozsi Angéla: Elvileg mindig kellene figyelni rá, de amikor már írok, én elsősorban a helyzetek kibontására szoktam koncentrálni. Még ha az előadásban nem is szerepelnek bábok, és ha nem is minden szöveget ért majd az óvodás tökéletesen, az erős formanyelv átviszi a történet tartalmát, az pedig leköti majd a gyerekeket.  

Kuthy Ágnes: Az én cenzúrám a saját gyerekem. Rajta tesztelem, hogy átmegy-e valami vagy nem. Rendezés közben ahol csak lehet, megpróbálom a játékosságra helyezni a hangsúlyt. Tudjuk például, hogy a gyerekeket nem igazán érdekli az, ha két szerelmes összebújva csókolózik, zavarban vannak, nevetgélnek ilyenkor. Az előadásban ezt úgy oldottuk fel, hogy a két főszereplő játékosan, évődve kergeti egymást gyerekvershez hasonló rigmust skandálva közben.
Akkor vagyok dilemmában, amikor beleszeretek egy olyan formába, színészi pillanatba, amiről tudom, hogy nem túl gyerekbarát, ezeket általában benne hagyom, mert alapvetően a játékosság felülír mindent.
A mostani előadás egyik nagy kihívása az, hogy stilizált térben mutassunk be szélsőséges karaktereket. Ahhoz, hogy ez befogadható legyen a gyerekek számára, színessé kell tennünk a figurákat, meglátjuk, hogy sikerül.

 

---

 

 

A só

Bámulatos Balabán, a hiú király felteszi lányainak a kérdést: mennyire szeretik őt? A két idősebb lány vége nincs hízelkedésbe kezd – a legkisebb lány válasza azonban egyszerű: úgy szereti édesapját, mint az emberek a sót. Ez az egyszerű válasz azonban vérig sérti a királyt: haragjában elűzi birodalmából legkisebb gyermekét, aki beáll segédszakácsnak a szomszéd király udvarába...

Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!

 

Író: Kolozsi Angéla

Dramaturg: Dobák Lívia

Rendező: Kuthy Ágnes

Báb- és díszlettervező: Mátravölgyi Ákos

Zeneszerző: Czapp Ferenc

Koreográfus: Barta Dóra

Játsszák: Baditz Dávid, Fekete Gréta/Nagy Mónika, Hajdú Péter, Kiss Gergely Máté m.v., Nagy Viktória Éva, Reschofsky György, Telenkó-Oláh Tímea

Muzsikusok: Czapp Ferenc, Györgyfi Zsolt/Bócz István, Molnár Endre, Papp László