Ugrás a főmenühözUgrás a tartalomraUgrás a lábléchez
4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160 href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov

Hírek

LOMTALANÍTÁS a drámafoglalkozás-vezető szemével

Feltöltve: 2016. március 16.

Az év elején mutattuk be LOMTALANÍTÁS – kamasztörténetek című színházi nevelési előadásunkat a 15-16 éves korosztály számára. A drámamunkát is magában foglaló produkció két kamasz történetén keresztül szemlélteti a szülők és gyermekek közt fennálló kommunikációs problémákat. A drámafoglalkozást játszószínházunk művészeti vezetője, Láposi Terka irányítja, aki az alkotófolyamattal és az előadással kapcsolatos gondolatait osztja meg velünk.

Miért tartod fontosnak, hogy a bábszínház a színházi nevelési formák felé nyisson?
Azt tapasztalom, hogy az életkorok különböző fejlődési szintjei egyre inkább keverednek a szocializációs folyamatban. Minden életkorban szükség van a nyitottabb, valós érdeklődésű kommunikációra. A színház eszközeivel ez, az elsősorban interakcióra épülő kommunikáció viszonylag biztonságosan, de felelősségteljesen felkínálható. A mindennapok megszokott közegétől, formáitól más kontextust nyújthat a színház, többek között: kötetlenebb hangnemet, szokatlan helyzeteket teremtve, önmagamtól eltávolodva ugyan, mégis önmagam határainak feloldását, a saját komfortzónákból való kilépést, stb.

Miért épp az osztálytermi előadás műfaját választottátok?
Mert kis játéktérben, osztálytermi közegben is előadható a darab. De fontosabb nézőpont volt, hogy az előadás nézőközönsége, illetve a foglalkozáson résztvevő egy osztályközösség a drámafoglalkozás során önmagukat és egymást is mélyebben megismerhetik.

Célirányos döntés volt a középiskolás korosztály megszólítása?
Határozottan, igen! Hosszú évtizedes tapasztalat áll mögöttünk az ovis, kisiskolás korosztály, valamint az 5-6. osztályosok megszólításában. Az ennél idősebb fiataloknak a Vojtinában nem szoktunk színpadra állítani előadást. Más helyzetekre vágytunk ahhoz, hogy párbeszédre hívjuk őket. Elkezdtük keresni azokat a formákat, amelyben mi is bátrabban merünk megszólalni. A színházi nevelési foglalkozások lehetővé teszik, hogy az erre a korosztályra jellemző attitűdbeli és gondolkodásbeli sajátosságokat jobban megismerjük, és egyúttal a magunkéhoz is közelebb kerüljünk. Ez magunk, alkotók számára is egy folyamatos tanulási lehetőség.

Ebben a formában mit takar a drámapedagógiai munka?
lomtalanitas 24Az előadást egy alkalommal drámafoglalkozás szakítja meg, melyet a drámatanár kérdésekkel, gondolkodási irányok kijelölésével vezet le. Kötetlen beszélgetésbe hívja a gyerekeket, nézői szerepből résztvevői szerepet kínál nekik, amelyet frontális és kiscsoportos munkában is tovább folytatunk. Több nézőpontból próbáljuk megközelíteni a történet drámaiságát, feszültség gócpontjait, megoldási stratégiáit. A kiscsoportban ki-ki felteheti magának a kérdést, hogy ő hogyan viselkedne egy ilyen helyzetben, mit tenne másképpen, mint az előadás figurái. Sokféle megoldás és személyes válaszadás is megszülethet. Hiányként élem meg azonban, a nyílt végű interaktivitás lehetőségét, azt, amely során az elhangzottakat beépítjük az előadás további cselekményébe. Törekszünk azonban arra, hogy ehhez a formához is megteremtsük a lehetőséget.
Az előadás végén szintén van mód a beszélgetésre, a történetünkben felvázolt családok életének továbbvetítéséhez. Kiscsoportos formában a két főszereplő fiatal további életútjához keresünk megoldási lehetőségeket. A kiscsoportos formában két színész társammal vezetjük a foglalkozást.

Milyen szerepe van a felkészültségnek és az improvizációnak a drámafoglalkozás-vezető munkájában?
Sokrétű felkészültséget igényel a drámafoglalkozás vezetése. Tudnom kell például a teljes szövegkönyvet, hogy a nézőkkel történő beszélgetés alkalmával bármilyen szituációból visszaidézhessek mondatokat. Az előadás során fontos, hogy a drámatanár megtalálja a legmegfelelőbb nézői rálátást az egész térre. Állva szoktam nézni két művésztársam játékát, de nem mindegy, hogy a térben hova állok. Érdemes rálátnom a nézőkre, hogy érzékelni tudjam testgesztusaik változásait, különféle reakcióikat, az időnkénti kuncogásokat, a lélegzetvétel csendjét. Érzékelnem kell, hogy melyek azok a pillanatok, amikor megbomlott a figyelem, hogy mikor válik közösségivé az előadás hatása, vagy mikor bomlik individualizálttá. Az pedig az egyik legfontosabb, hogy észrevegyem, hol vannak azok a katartikus, traumás pontok, amelyekre érdemes lesz a beszélgetés során visszautalni. Sokféle figyelemmel kell jelen lennem, hogy valósan megérezzem a nézők reakcióját. A kérdéseimet ennek megfelelően szükséges puhítani, keményíteni vagy épp dinamikussá tenni. Az óvatosság, udvariasság lelassítja a beszélgetést. Tapasztalatom szerint, ha intelligens provokációt éreznek a drámatanár részéről a nézők, igazán partnerekké válnak, az iskolában megszokott konvenciókat átlépve vitatkozni mernek a foglalkozásvezetővel és egymással, azaz megtörténik a nézőből résztvevővé válás. Az ő válaszaikra épített további kérdések is közelebb vihetnek minket egymáshoz. Annak örülök a legjobban, ha feloldódik az együttlét valamelyik pontján „kettőnk” közt a határ, és nincsenek küszöbök, nincs megfeleléskényszer „egyikünkben” sem.

Milyen tapasztalattal zártad a próbafolyamatot?
Izgalmas volt, mert ha egy ilyen alkotófolyamatban az ember fel- és kiteszi alkotótársai elé a saját kérdéseit is, akkor egyúttal szembesül önmaga megoldási stratégiáival. Szülőként, alkotóként, résztvevőként egyaránt jelen voltam, amely egy újszerű, izgalmas élményt hordozott számomra.
A foglalkozás alatt emberi viszonyokra, kapcsolatrendszereikre kérdezünk rá, általánosnak mondható karakterekkel operálunk. A problémák, a kérdések, a válaszok valósak, épp ezért a felelősség is hatalmas. Az adhat sok esetben irányt, támpontot, hogy az individuum személyes felvállalása és a színházi előadás felkínált karaktereinek sorsa között folyamatos kapcsolatot teremtünk. A próbafolyamat alatt több példán keresztül vizsgáltuk, hogy mik azok a határok a drámamunkában, mely már nem az én kompetenciám, s ezeket a szituációkat milyen módon érdemes megoldani.
Fontos volt az is, hogy a színészkollégáimmal (Hell Krisztina és Hajdú Péter), illetve a zenészekkel, akik felváltva játszanak az előadásban (Arany Zoltán és Czapp Ferenc) hogyan oldottuk én-határainkat, illetve milyen mélységben léptünk ki komfortzónáinkból.

Mennyiben változott az előadás a premierhez képest?
A koncepciója ugyanaz maradt, ami változott, az az én drámafoglalkozás vezetési stílusom. Máshová helyeződik a hangsúly a drámakeresésben, a figurák értelmezésében. Kevésbé a vizualitásból indulok ki egy-egy jelenet értelmezésekor, arra kérdezek rá inkább, hogy milyen viselkedési tartományok, érzelmi attitűdök olvashatóak ki abból a mozdulatból, amikor például a színész felveszi a bábot, és ezzel duplikálódik. Olyan metaforikus látásmódra és érzelmi felszabadításra enged következtetni az ilyen jellegű gondolkodás, amely során a nézők egymást és saját magukat is jobban megismerhetik.

Sorban érkeznek a felkérések az iskolák részéről. Mivel magyarázod ezt a hatalmas érdeklődést?
Kevés lehetőség adódik a városban olyan színházi formára, amely interaktív jelenlétre hívná a 14-18 éves korosztályt. Hiányoznak azok az alkalmak, amikor az életünkről valósan beszélgethetünk. A színházi nevelés megszólítja a nézőit, akik eldönthetik, hogy részesei akarnak-e lenni ennek a folyamatnak, vagy nem. A diákok és a pedagógusok körében nagy tetszésnek örvend ez a fajta kommunikáció. Nagy Tamás, pszichológus felkészítése megerősített bennünket abban, hogy a kamaszkor egy problematikus életkori szakasz, érdemes vele foglalkozni. Az előadás nyitott fogadtatásra talált a szakemberek, a pedagógusok és a diákok körében is.  

Milyen jövő áll az előadás előtt?
Biztos vagyok benne, hogy hosszú lesz a kifutása. Ahogy mondani szoktuk: gyerek, kamasz mindig van. A foglalkozáson nem olyan témákat érintünk, amelyeket ha feldolgoztunk, megszűnnek létezni. A kommunikáció, a családon belüli egymásra figyelés problematikája, az elmagányosodás minden életkorban jelen van. Érdemes folyamatosan beszélni róla.
További témafelvetéseket is érdemes majd a későbbiekben hozzákapcsolni. Másfajta formával is gazdagíthatnánk ezeket a foglalkozásokat. Engem nagyon érdekel az improvizáció adta lehetőség, egy helyzetnek többféle megoldása.
A gyerekek az eddigi tapasztalatok szerint hajlandóak és képesek velünk tartani, és ezzel kialakulhat bennük életük alakíthatóságának biztonsága, a kommunikáció közvetlenebb kultúrája, önmaguk felvállalásának szabadsága. Fontos megéreznünk, hogy segíteni tudunk egymáson, de ehhez előbb észre kell vennünk egymást!


LOMTALANÍTÁS – kamasztörténetek
Bemutató: 2016. január 13.

Író-dramaturg: Róbert Júlia
Rendező: Kaposi László
Tervező: Pignitzky Ádám
A zenét szerkesztette: Arany Zoltán
Drámatanár: Láposi Terka
Játsszák: Hell Krisztina, Hajdú Péter
Zenész: Arany Zoltán/Czapp Ferenc

Az előadás rendezőjével készült interjú itt olvasható

Színháztermi előadás:2.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:2.000 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet:4.500 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás:1.700 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.700 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160vojtina@vojtinababszinhaz.hu