Hírek

Hogy lesz valakiből „képíró”?
A Nyíregyházi Főiskola rajz-vizuális kommunikáció tanári szakán végeztem 2007-ben. A bábszínházba Borsos Aliz ismerősöm, egykori „vojtinás képíró” ajánlatának köszönhetően kerültem, közvetlenül miután megszereztem a diplomámat. Aliz családi okok miatt Szolnokra költözött, az ő megüresedett helyét töltöttem be.

Mit takar a „képíró” elnevezés?
A kifejezés a színház arculatának a létrehozásával kapcsolatos feladatait jelenti, mely munkát Láposi Terka irányítása alatt Surányi Gergő, kollégámmal együtt látunk el. Konkrétan az archiválás, a bábszínházhoz köthető kiállítások lebonyolítása, az előadások nyomdai anyagainak, a reklámanyagoknak az előkészítése, illetve a vitrinek, a színház belső dekorációjának megtervezése, kivitelezése a feladatom. Mindezek a teendők állandó készültséget igényelnek a részünkről, sokszor nem győzzük magunkat utolérni.

A napi rutin feladatok mennyire engednek szabad teret a kreativitásnak?
Évekkel ezelőtt amikor még hárman voltunk ugyanezekre a feladatokra, sokkal több manuális jellegű munkát végeztem. A bábszínház kirakatát, a színház belső dekorációját részletgazdagabban volt lehetőségem kidolgozni. Akkoriban még a játszószínház előadásához is gyártottam díszletet, kellékeket. Teljes mértékben kiélhettem a kreativitásomat ilyenkor. Ma már ez a fajta önkifejezés nem ugyanolyan mértékben van jelen, mint a kezdetekkor. A számítógépes szerkesztői feladatok mennyisége háttérbe szorítja a kézzel végezhető munkát. A kreativitásomat a computer előtt ülve is igyekszem azért megőrizni.
Az előadások nyomdai anyagának előkészítésekor a rendező, tervező határozott elképzelését kell megvalósítanom. A vitrinben megjelenő installációnak is ezt a hangulatot kell tükröznie. A kiállítások létrehozásakor szintén alkalmazkodnom kell bizonyos elvárásokhoz. Az én szabadságom ott kezdődik, ahogy mindezt megvalósítom. Jó érzés azt tapasztalni, hogy a vezetőim megbíznak bennem. A kivitelezéssel kapcsolatos ötleteimre nyitottak, a Vojtinát reklámozó szóróanyagok kialakítását pedig rám bízzák.

Mi jelenti számodra a kihívást?
Amikor a kivitelezésen túl a tervezés is az én feladatom. Tavaly a bábos világnap alkalmával a bábszínház épülete elé egy installációval készültünk, amelynek a tervezése, kivitelezése nagymértékben rajtam múlt. Nagyon szerettem azt a munkát.
A kiállítások meghívójának szerkesztésében szintén nagy szabadságot kapok. Terka gondolatai alapján dolgozok, de a megvalósítás már az én felelősségem.
Szintén állandó kihívást jelent megfelelni a kirakatrendezés alapvető kritériumainak, annak, hogy információt közlő, kellően figyelemfelhívó, és a célközönséget megszólító legyen a vitrin.
A legnagyobb nehézséget Papp Kriszti kollégám távozása után az jelentette, hogy az általa használt számítógépes programokat megtanuljam kezelni. Tulajdonképpen munka közben sajátítottam el az alkalmazott grafika szakmát. 
Amit persze a leginkább szeretek a sokféle feladatom közül, amikor manuálisan hozok létre különféle technikákat alkalmazva – a számítógépes kicsinyítésen túl a kollázsok készítésén át, a faragásig – egy többdimenziós világot. A kiállításon ezt a sokféleséget szerettem volna bemutatni.

Mi látható a kiállításon?
A kiállítóteret két részre osztottuk. A kisebb teremben a színházzal kapcsolatos anyagaim, az előadásokhoz, kiállításokhoz tartozó tervek, valamint vitrin makettek láthatóak; a másik helyiségben saját ötletek alapján született „dobozműveket” állítottunk ki, melyek enteriőrje többnyire talált tárgyakból épül fel.
Ezeken az objektműveken keresztül a világról alkotott nézőpontomat szeretném megmutatni, egyfajta társadalomkritikaként is értelmezhetőek, a címűk is ezt sugallja. Miután a környezetem látványát darabjaira szedem, egy-egy téma köré újrarendezem, és ezáltal egy másik dimenziót teremtek. A dobozok egy része a főiskolán volt a diplomamunkám (Időhiány, Összetartozás, Álmodás, Kapcsolat), másik része pedig hozzám közel álló embereket mutat be. New York város körzetének kicsinyített verziójával például a kedvesemet szerettem volna meglepni, az ikerséget ábrázoló alkotással, fényképsorozattal pedig arról az érzésről szerettem volna mesélni, hogy milyen ikernek lenni.

Mi teszi egyénivé az alkotásaidat?
Alkotói oldalról talán az, hogy a különféle anyagokat nem csak egy síkban használom, hanem egymás mögé rétegezve hozok létre általuk színházi világot. Befogadói oldalról pedig az a célom, hogy kizökkentsem a hétköznapi megszokottságból a nézőt, és valamilyen érzés felé billentsem el.

A kiállításod megnyitóján bejelentetted, hogy ikreket vársz. Hogy érzed magad?
Mindig is arra vágytam, hogy ikreim legyenek, mivel én is így nőttem fel. El sem tudom képzelni, milyen lehet egykének lenni. A babák a lehető legjobbkor jöttek, mert úgy érzem a munkámban kellően ki tudtam teljesedni, sőt talán egy kicsit telítődtem is, úgyhogy jó érzés lesz otthon lenni, a babákkal foglalkozni, a családdal több időt tölteni.