hu en

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.

href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov

hu en

Hírek

Fortélyos feladványok és fülbemászó dallamok

Feltöltve: 2012. október 1.

Csató Kata rendező érdekes ötlettel állt elő. Az operett világára emlékeztető túldíszítettséget és a commedia dell’arte stílusra jellemző vérbő komédiát összehangolva állítja színpadra bábosházunk legújabb darabját, Az okos lány című népmesét.

 

 

Sokféle típusú mesét rendeztél már, a magyar népmesék eddig hiányoztak a sorból. Miért épp erre esett most a választásod?  

Valóban nem rendeztem még népmesét, kortárs közegben mozogtam inkább eddig, épp ezért kihívás ebben a műfajban a saját hangomat megtalálni.
Tulajdonképpen Asbóth Anikó igazgató kért fel arra, hogy egy magyar népmesét vigyek színre, az már az én döntésem volt, hogy konkrétan melyik legyen az. Régóta gyűjtöm egy füzetbe azokat a meséket, melyeket egyszer majd színpadra szeretnék állítani. Az okos lány története is köztük volt.

Miért épp ez a mese?

Olyan előadást szeretnék, amiben megjelenik a humor, az irónia, amikor egy picit össze lehet kacsintani a gyerekekkel, semmiképpen nem a másik kicsúfolásából fakadó poénokat értem ez alatt. Helyzetkomikumok sokasága teremti meg reményeim szerint az ilyen szituációkat.
Az okos lány történetében a konfliktushelyzetre építve olyan shakespeare-i viszonyrendszert alakítottunk ki, amelyben a fordított szerepköröknek köszönhetően vélhetően jól tudnak majd működni ezek a mechanizmusok. Mivel a mesében a dramatikus szál háttérbe szorul, ezért színpadi értelemben a szereplők közti viszonyokból alakulnak ki az igazán érdekes bonyodalmak.

A szöveg és a látvány mennyiben segíti ezt az elképzelést?

Amikor elkezdtem gondolkodni a meséről, mint leendő előadásról, és újraolvastam a történetet, az volt a benyomásom, hogy az operett világa áll legközelebb ahhoz a műfajhoz, amiben ez a történet ki tud bontakozni. Ennek tudatában arra kértem Mátravölgyi Ákos tervezőt, hogy az operett világa köszönjön vissza a látványban, de semmiképpen se konkrétan, hanem jelzésértékűen. Ezt követően Góczán Judit dramaturg megírta a szövegkönyvet. Miután újra leültünk beszélgetni Ákossal, és felvázoltam előtte azt az ötletemet, hogy a színészeket maszkban képzelem el, egyre inkább a commedia dell’arte stílus került előtérbe.
Így alakult ki az a helyzet, hogy míg a történet negédességét, líraiságát a szöveg képviseli inkább, addig a szélsőségességét, stilizáltságát a díszlet.

A színészek játékában hogyan jelenik meg ez a kétfajta formanyelv?

Azt szeretném, hogy egyszerre legyen jelen az operett és a commedia dell’arte világa. Ami indokolttá tudja tenni ezt a kettősséget, az a mozgás formanyelve. Mindez egy keretjátékban nyer majd értelmet, azaz a műfajok keveredését színpadi szituációba emelve indokoljuk meg.

DSC 0353Az előadásban nem szerepelnek bábok. Miért?

A színház, bábszínház terének adottságait, a színészek személyiségét, gondolkodását figyelembe véve választok darabot, stílust, ez persze azt is jelentheti, hogy az eddig megszokottól teljesen mást szeretnék megvalósítani. Ebben a történetben a líra és az érzelmek kapnak domináns szerepet, a Vojtina Bábszínház nagyszínpadán a bábok méreteiknél fogva nem alkalmasak ezeknek a hatásoknak a közvetítésére. Egy 60 centiméteres báb aurája 1 méter. Nem éreztem létjogosultságát annak, hogy ebben a térben ezek a bábok megélnének. Más szempontból pedig érdekel az emberi test bábként való mozgatása, azaz a színészek maguk lesznek a bábok.

Mit jelent számodra az okosság?

A józanság és a tisztánlátás jellemzi az okos embert, mely önmagában azonban semmit nem jelent. Nem pusztán csak az eszünkkel hozzuk meg a döntéseinket. Az okosság szélsőséges helyzete az okoskodás, a kettő között vékony a határvonal. Ahhoz, hogy ne billenjünk át egyikből a másikba folyamatosan kérdéseket kell feltennünk önmagunknak.

 

Az okos lány

Rendező: Csató Kata

Dramaturg: Góczán Judit

Zeneszerző: Rozs Tamás

Koreográfus: Gaál Mariann

Díszlet-, jelmeztervező: Mátravölgyi Ákos

Színészek: Hajdú Péter, Hell Krisztina, Kiss Gergely Máté, Reschofsky György, Telenkó-Oláh Tímea

Rendezőasszisztens: Nagy Mónika


{flike}

Színháztermi előadás: 1.200 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 1.200 Ft / fő
Felnőttelőadás: 1.200 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet: 3.500 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás: 1.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 1.000 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13. +36 (52) 418-160 vojtina@vojtinababszinhaz.hu
Vojtina Bábszínház © 2016 - 2021 Minden jog fenntartva!