hu en

Archívum

Töredékek a fehérről - Horváth Bíbor és Fejér Máté kiállítása

Feltöltve: 2018. november 24.


Színházunk minden évadban egy-egy kiállítással szeretne lehetőséget biztosítani olyan fiatal művészeknek, akik újszerű megoldási módokkal, gondolatokkal járulnak hozzá világunk és a művészetek megismeréséhez, a titkok felfejtéséhez. Első alkalommal egy festőnek és egy szobrásznak tanuló alkotót látunk vendégül. Bíbor az idén végez, Máté pedig III. éves lesz a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.

Horváth Bíbor:
„A sors, melyet nekem szántak nem más, mint a művészet. Festő leszek, mert nem beszélhetek más nyelvet. Volt idő, mikor hittem, a Széppel meg lehet váltani a Világot, most már csak remélem, hogy képeimmel támaszt nyújthatok az ezt keresőknek. Képi világomban megpróbálom az élet víziószerűségét fölerősíteni, visszahozni azt ami ma igen távol került tőlünk, emberektől. Célom az emberi szellem megmozgatása, gondolkodásra, meditálásra késztetése. … Képeim nem megoldások, hanem továbbgondolások. Igyekszem megfesteni a valóság mögött rejtve maradó lényegi dolgokat, azt, ami valójában megalkotja a lényt, a Lelket és a Szellemet.”

Fejér Máté:
„Munkáimat fából csinálom, mely anyag introvertáltsága (lelki hatások iránt fogékony, befelé is élő) képes legmegfelelőbben hordozni szándékaimat. Számomra a szobor jelentősége, a tulajdonképpeni alkotás, az átalakított tér, melynek legfontosabb összetevője a szemlélő hangulatváltozása. A népművészeti működőképessége csak megosztatlan valójában lehetséges. az egész átfogója Istennel és a természettel való együtt lélegzés. Mivel ezt az életformát maradéktalanul nem tudom, vállalni, csöndes tisztelettel próbálom másolni és beilleszteni azokat a tiszta attribútumokat, amik élhetővé teszik az én világomat. … Hatalmas ereje van a művészetnek, és kötelessége, hogy ágaival körbenője a társadalom mindennapjait.”

A kiállítást megnyitja:
Földi Péter, Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész
és
Láposi Terka

A kiállítás látogatható:
2007. május 4-től június 18-ig
hétköznap 9-18 óráig, hétvégén 9-12 óráig


 

Tovább a fotókhoz »
Színháztermi előadás: 1.200 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 1.200 Ft / fő
Felnőttelőadás: 1.200 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet: 3.500 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás: 1.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 1.000 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13. +36 (52) 418-160 vojtina@vojtinababszinhaz.hu
Vojtina Bábszínház © 2016 - 2018 Minden jog fenntartva!