hu en

2014 - 2015 évad

2014 - 2015 évad

Feltöltve 2016. január 3.


Módszerek, stílusok, bábjáték, színházi nevelés, drámapedagógia – többek között ezek azok a hívószavak, amelyek köré szerveződött októbertől áprilisig minden hónap egy-egy hétfője. Szót ejtettünk még a partnerségről, az együttműködésről, a nevelésről, a szolidaritásról, a művészetek erejéről, de leginkább a mindennapok kérdéseinek halmazairól.
Egy-egy bennünket foglalkoztató témához meghívott előadók, hozzászólók segítségével beszélgetésekre törekedtünk. Az estékre érkeztek pedagógusok, szülők, szakemberek, akik a megközelítési irányok felvázolása után kérdéseikkel, észrevételeikkel segítettek a megoldásokban, összefüggések teremtésében, vagy akár a tisztánlátásban. Az esték két részből álltak: a felvetett téma körüljárásából a meghívott előadó vezetésével, majd a tematikához előre felvetett kérdések válaszai során kialakult párbeszédből.
Az együttlétek a Vojtina Bábszínház Játszószínházában 18.00-tól 20.00 óráig tartottak.


Témáink és vendégeink voltak:
 

1. Művészettel nevelés – művészetre nevelés – művészetterápia

2. Születésélmény és vonatkozásai, avagy Saját születésem története

3. Az eredendő kifejezésmód, a korai gyermekrajz fejlődési folyamatának összehasonlító elemzése az én-érzetek alakulásával és az ősi képzetekkel

4. A pillangó útja: megújulás, átalakulás, szárnyalás

5. Gyermek és nyelv

6. Színházi nevelés – drámapedagógia – színház-pedagógia

7. Zenei intelligencia felismerése és terápiás hasznosítása súlyos halmozott fogyatékossággal élő felnőtteknél

 

Színháztermi előadás: 1.200 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 1.200 Ft / fő
Felnőttelőadás: 1.200 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet: 3.500 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás: 1.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás: 1.000 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13. +36 (52) 418-160 vojtina@vojtinababszinhaz.hu
Vojtina Bábszínház © 2016 - 2018 Minden jog fenntartva!